Átléptek minden határt – már az oroszok is kiakadtak azon, hogy Ukrajna mit művel Magyarországgal
Egyre durvább eszközöket választ Kijev.
Áder János köztársasági elnök meghívására Abdullah Gül török államfő hivatalos látogatást tesz Magyarországon vasárnaptól keddig – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel.
A hivatalos program hétfő reggel azzal kezdődik, hogy a török köztársasági elnök - akit a látogatásra felesége, Hayrünnisa Gül is elkísér – megkoszorúzza a Magyar Hősök Emlékművét a fővárosi Hősök terén. Ezután katonai tiszteletadással fogadják az elnöki párt a Szent György téren. Délelőtt Áder János és Abdullah Gül a Sándor-palotában tárgyal, majd sajtótájékoztatót tart. A Török Köztársaság elnöke ezután Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével folytat megbeszélést a Parlament Delegációs termében, majd részt vesz a budai Várban, a Hilton Hotel Budapestben megrendezendő üzleti fórumon. A látogatás kedden az első világháború török mártírjai emlékhelyének megkoszorúzásával folytatódik az Új köztemetőben, majd Abdullah Gül megtekinti Gül Baba türbéjét.
Magyarország és Törökország között élénk a diplomáciai kapcsolat: 2013 februárjában járt Budapesten Recep Tayyip Erdogan török kormányfő, aki azt hangsúlyozta, hogy erősíteni kell Magyarország és Törökország gazdasági kapcsolatait, és ehhez jó alap, hogy a két ország között nincs semmilyen nyitott politikai kérdés. Múlt szeptemberben Budapesten megnyílt a Yunus Emre Török Kulturális Központ. Ömer Celik, Törökország kulturális és idegenforgalmi minisztere az intézet megnyitóján azt mondta, hogy a központ a magyar-török barátságot jelképezi. Tavaly novemberben Magyarország a Törökország északkeleti részén lévő Trabzonban új tiszteletbeli konzulátust nyitott, amely a rodostói, a kütahyai, az izmiri, az antalyai, a gaziantepi és a kayseri képviselet mellett szintén segítséget adhat az országba látogató magyaroknak.